2009.07.13 – Hétfő – 29km
Miközben kényelmes ágyikónkban kinyújtóztuk magunkat, lélekben rákészültünk az előttünk álló nap kihívásaira.
Az azonban nem jutott még álmunkban sem eszünkbe, hogy a következő éj leple milyen meglepetést tartogat számunkra, de ne szaladjunk ennyire előre.
Kilenc óra tájban elhagytuk a fogadót, hogy első utunk a drótparipa felszerszámozóhoz, valamint a bitlementő vajákoshoz vezethessen. Míg Batka a bitboltossal bíbelődött, én a magam kufárjával ütöttem nyélbe egy üzletet, s a frissen szerzett batyutartómat felbütyköltem a hátasomra.
Mikor minden itteni teendőnket lerendeztük, úgy döntöttünk reggelit valami csendesebb helyen veszünk magunkhoz, s megirányoztuk az Kövesdi templomromot.
A templomromon egy csalánt szedegető füvesasszony osztozott velünk, de elég nagy a hely hogy ne zavarjuk egymás köreit, s társalgásunk is kimerült egy “Jó napot!”, “Jó napot!” rövid csevejben.
Egy termetes fák alatti padnál telepedtünk meg falatozni, majd némi emlékkészítés, vízvétel után tovább indultunk. hogy újra a felkaptassuk magunkat Északnyugat felé a rengetegbe.
Balatonudvar településig egész jó tempóban haladtunk, de onnan egy éles forduló után próbára tette a még reggelivel küzdő gyomrunkat, a kíméletlen melegben még nagyobbnak ható emelkedő.
Vöröstóba már enyhítő lejtő után szalajtottuk bé paripáinkat. Itt sokáig nem időztünk, csak hogy némi folyadékot szerezzünk szomjoltásul, s hogy megcsodáljunk egy majd 200 esztendős matuzsálemet.
Vöröstó felé 
1813
Nagyvázsonyba érkezvén úgy határoztunk, hogy rövid látogatást ejtünk Kinizsi uramnál. A várnál temérdek népek gyülekeztek vala, így felmálházott lovainkat felváltva őrizénk, s egyenként látogatánk meg a hadvezért. Azonban hiába a fáradozás, odabenn elregélték nékünk, hogy Szendrő ostrománál miképp esék vala el Kinizsi. Megtudtuk azt is, hogy a közeli Pálos kolostorban van egy szarkofág alá temetve, s ha akarjuk hát ott leróhatjuk tiszteletünk.
Ahol Kinizsi is biztos pihent 
Színsereg 
Torony 
Tájra néző messze látó 
Minicsatatér 
Művérszerződés 
Lány a fűben 
Szellem torna
Búcsút intve tovább ügettünk, hogy még napnyugovás előtt elérjük a szerzeteseket.
Ott azt mondták pogányok vagyunk, s így nem léphetünk be kapun. Oly szóváltásba keveredtünk vélük, hogy a kolostort véletlenül porrá romboltuk, s a csuhásokat elkergettük. Miután a por leülepedett, a szarkofágnál áldozatot mutatunk be, mirhát, lajhárt és szőlőt tömjéneztünk, majd úgy ítélőnk itt már nem tanácsos éjszakázni, ezért tovább vágtattunk.
Barátipuszta kolostorroma 
Nyugodék vala Kinizsi
(igazából nem itt)
Réti ragyogó
Kellő távolságba érve egy hosszanti tisztást leltünk, hol ministránsok táboroztak vala.
Biztosítottuk őket hogy ha megosztják vélünk tábortüzük, megvédjük őket azoktól a haramiáktól kik a pálosokat nemrég szétkergették. Örömmel fogadtak, s szívélyes szavakkal marasztalásra bírtak bennünket. A nap utolsó fényeinél felállítottuk sátrainkat, s a közeli patakban lemostuk magunkról az út sűrű porát.
Az estebéd után a sötét éjen pislákoló, csillagok közé szálló parazsak táncoló fényénél együtt daloltunk a szent életűekkel, míg az álomtündérek hívogató szava nem csalogatott mindenkit pihenésre.
Azonban mielőtt jól megérdemelt szunyókálásunkat elkezdhettük volna, neszezésre figyelmezett hű pajtásom. Úgy hallott, a patak felől, a fák között, valami állat járja éjjeli útját. Lámpásainkkal próbáltunk a szemünknek segíteni, de ekkor minden csendesnek bizonyult.
A tisztásra visszaérvén, sátrainkhoz egész közelről újra neszezés hallottunk vala.
A lámpásokat feljebb emelénk, s a domboldaln lefelé kúszó fénycsóvában megláttuk amint pár, mindenre elszánt suhanc lapult!
Jöttük célját kifürkésznünk már nem sikerült, mert termetünket meglátván inukba szállt bátorságuk, s szinte repülve futottak hazáig.
Szerencséjükre egész éjjel már hírüket sem hallottuk.
Dolgunk jól végezvén, hosszú álommal jutalmaztuk magunkat egész másnap reggelig.
