2009.07.14 – Kedd – 20 km
Reggel kényelmesen ébredünk, elbontjuk sátrainkat, majd elköszönünk tábortársainktól.
Indulás után röviddel felfedezzük, hogy itt bizony van egy forrás, név szerint a Kinizsi forrás. Ez gyakorlatilag egy nagyobbacska medence, körülötte padokkal.
A forrástól nem messze, a fák között megtalálható az egykor a pálos szerzetes rend által épített Tálodi kolostor. Egész pontosan annak maradványai, mert a török időkben felrobbantották, azóta pedig nem igen javult az állapota.
Innen a kék jelzésen haladtunk tovább a műútig. Az emelkedőn nem voltunk túl jók, egy gyalogos pár többször is megelőzött minket.
Távolban Vigántpetend 
Vigántpetend egyre közelebb
Átgurultunk Vigántpetenden, majd Kapolcson az Evangélikus templom előtti vegyesboltnál, egy szép gesztenyefa árnyékában megebédeltünk.
Valahol itt fedeztük fel, hogy túratársam bicajos kesztyűje önálló utat választott, de ez töri meg lelkesedésünket.
Innen kellemesen jóllakva, a sárga jelzésen szenvedtünk hegynek felfelé. Dél körül ez remek döntésnek bizonyult, igen izzasztó kaptatónak bizonyult ahol, főleg gyalog vezettük a szamarainkat.
Nagy nehezen feljutottunk a kb 2km-es távval leküzdhető emelkedő tetejére, de mi ezt megtoldottuk plusz 1,5 km kitérővel, mert valahol elhagytuk a jelzést. Ráfogjuk a térképre és a figyelmetlenségünkre, de végül csak megtaláljuk az sárga jelzést újra.
Ezen tovább haladva, meglátogattunk egy monumentális fa matuzsálemet is, a “henyei bükkfát“.
(Sajnos a fa 2016 tavaszán kidőlt, de ha minden igaz a maradványait még meg lehet tekinteni)
A Káli-medence legidősebb fája a mintegy 350-400 éves henyei bükkfa, amelynek átmérője 140 cm. A múlt század második felében az erdőirtások során kitermelt erdő egyetlen élő tanúja. Akkori gazdái, a Halász família tagjai hagyták meg az utókornak emlékül, így róva le kegyeletüket az öreg fák iránt.
Folytattuk utunkat tovább a sárga jelzésen Balatonhenye felé. Nem sok árnyék volt cserében jó meleg igen. Az út előbb erdősávok mellett, aztán szántóföld mellett haladt, végül egy szélesebb “szekérút” vezetett be minket a településre.
A sárga úton 
Balatonhenye felé 
‘Henyei templom
Itt kicsit hűsöltünk és kívülről megnéztük a falu közepén álló templomot mely kissé leromlott állagot mutatott, információim szerint “leszentelték”,istentiszteleteket nem tartanak benne.
A templom egyébként az 1900-as évek elején épült, a középkori Alsóhenye település templomára.
5 óra környékén indultunk tovább, majd a műúton haladva Köveskálon átérve, gyakorlatilag már a Káli medencében tekertünk.
A kissé lejtős úton gondtalanul suhantunk bele az előttünk elterülő gyönyörű tájba. Körben a tanúhegyek, távolabb a Badacsony látványát élvezhettük a lefelé induló Nap aranyló fényében.
A Kornyi tó mellett megpillantottunk pár különös szoboralakot, természetesen bekanyarodtunk megnézni.
Veszprémi Imre alkotása a tájba jól beleillik, a szürreális emberalakok mintha a dombocska tetejéről kémlelnék a medencét.
Mivel a hely gyönyörű és amúgy is esteledik,úgy döntünk itt éjszakázunk valahol. Megnéztük a tó környékét és végül egy eldugottabb szegletben, a bokros fás rész szélén állítottunk tábort.
Innen már nem volt igazán hová menni, de eddig ritkán tapasztalt mértékű szúnyoginvázió részesei lettünk.
Úgy ettünk, hogy folyamatosan mozogtunk, nekem a kapucnim konkrétan annyira összehúztam, hogy éppen csak a falat beférjen és a pulóverem ujját is teljesen a kézfejemre húztam. Sajnos ez sem nyújtott teljes védelmet, úgyhogy a gyors vacsora után jobbnak láttuk a sátor fedezékébe húzódni.
Némi olvasgatás után el is tettük magunkat másnapra.
