2019.07.10 – Péntek
Mikor az ember a szabadban alszik s arra az el nem téveszthető hangra nyílik a szeme, ahogyan az esőcseppek koppannak menedéke tetején, nem iparkodik annyira kifelé.
Fordultam hát még egyet a hálózsákban, remélve, hogy mire teljesen kialszom magam, valamelyest csendesedik az égi áldás.
Egy idő után már aludni sem akaródzott, s mert úgy tűnt ez bizony egy ideig még kitart, 10 óra tájban azt döntöttük, hogy enni mégse a sátorban együnk.
Mivel nyárhoz képest igen hideg volt, felvettük minden meleg ruhánkat és az esőkabátot, majd felvonultunk az iskolások főhadiszállásánál lévő fedett teraszra.
A fiatalok egy diák és egy tanár híján oda voltak Veszprémben állatkertet nézni, úgyhogy négyesben beszélgetve ütögettük az időt és bónuszban kaptunk igazi menzás meleg teát is.
Jól megtömtük a bendőt és sokáig csak vártuk, hogy alábbhagyjon az égi sirató. Mivel még dél tájban sem úgy nézett ki, mint ami szűnni szeretne, úgy határoztunk, hogy most már maradunk másnapig.
Három óra magasságában megérkezett a diákcsapat elázva és fáradtan. Az előrelátó tanítóknak köszönhetően meleg, kolbászos krumplileves várta már őket, utána pedig frissen sütött lángos.
Már kényelmetlenül éreztük magukat (de mi tagadás minékünk is csorgott a nyálunk), végül csak elfogadtuk az ellentmondást nem tűrő kedves invitálást a közös uzsonnához.
A gondnok valamikor délután, hozott mutatóba egy jól megtermett erdei siklót. Számomra új tanulság volt hogy a bőre nem hogy nem nyálkás, de inkább selymes tapintatú. Mármint a siklóé, merthogy a gondnok bőréről nem akartam tapasztalást szerezni.
Valahogy csak elteltek a borús várakozás lassú léptű órái, és este 8 körül az ég is felszakadozott. Kárpótlásul az egész napi hideg szürkeségért, még láttuk a nap utolsó sugarait.
A “mikor tudunk tusolni?” kérdésre a gondnok előbb mélyen magába révedt, majd hosszas elmélkedés után úgy okoskodott a szűkös melegvíz-készlet tudatában, hogy a mára bejelentkezett csoport már úgysem jön, s ebből kifolyólag ha a fia és barátja elintézték a tisztálkodásukat, akkor majd mi is mehetünk intézni a miénket.
Emberünk úgy fertályóra múlva közölte, hogy a fia meg a másik, kifürödték a kevés meleg vizet, de ha gondoljuk, kéredzkedjünk be az osztályhoz, mert neki most le kell mennie a csoportért, ugyanis mégis megjöttek.
Gondoltunk ezt is meg azt is, de magunkban tartottuk. Végül úgy voltunk vele, hogy a kissebbek elől mégsem pancsolunk el 2-3L meleg vizet, úgy látszik nekünk valamiért aznap nem járt, még akkor sem ha fizetünk érte. Sebaj, végül is kaptunk enni, volt társaságunk és meg sem vertek minket.
Fürdetlenül és várakozásokkal telve elköszöntünk a lemenő naptól, majd bevonultunk sátrainkba. Még olvasgattunk keveset, majd lelkiekben felkészülünk a holnapi dagonyára.
