2009.07.11 – Szombat – 36km
Várva várt ismerős derengett át a sátor ponyváján reggel. Az előző napi semmittevés lassú tempója annyira felszította már bennünk a mehetnéket, hogy hamar szedelőzködni kezdtünk.
Az újra előbújt napsütés sem ébredhetett túl régen, mert még elég hűvöskés lehelete volt. No azért nem panaszkodtunk, legalább az ég nem áldott már minket esővel. Amíg kicsikét száradtak még a sátorponyvák, összepakoltuk a málhánkat, és körbe nyújtózkodtuk a rétet.
Mikor már indulásra készen álltunk, a gazdát sehol nem találtuk hogy kezet rázzunk vele. Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy búcsú ide vagy oda, mi bizony nekiiramodunk.
Ha már hegytetőn voltunk, lefelé megeresztettük kicsit a jószágokat. Ez a rettentő tempó tartott is vagy negyed óra hosszát, és elhagyott idő hamar megelőzött minket egy sártenger közepén.
A majd kétnapos esőcske elvégezte a dolgát, feláztatta rendesen a kavicsos földutat, s most az egyre felkúszó Nap is végezte a magáét: szárította azt. Mi valahol félidőben jártunk a folyamatban, mert ez már se nem folyt, se nem volt száraz. A kavicsos sár olyan gyorsan ragadt rá a kerekekre, hogy az kettőt sem fordult egészen mire megakadt tőle.
A többszöri tekerési próbálkozást feladva, hol a bozótban gázolva, hol a sarat vakarva a kerekekről araszolgattunk lefelé, míg végül egy majd órás küzdelem után végre magunk mögött hagytuk a gyötrelmes szakaszt.
Hatalmas felüdülés, mikor újra használható földút került alánk. Eme vidámodásunk okán gondoltuk barátkozni azzal az emberrel, aki autójával egy útelágazódásban ácsorgott, s mint kiderült egy kerékpáros “off-road” verseny elhaladó tagjait várta.
“Mi is sárosak vagyunk, de nem versenyzők” – próbáltunk mosolyogva kontaktot teremteni.
“Gondoltam.”.. – bökte oda ő egykedvűen.
Na mindegy is.
Innen már egyvágta volt Herendig, eszelős tempóban száguldottunk a műúton. Arcunkba csapott a szél és a kerekekről ugráló sár, de mi így is élveztük 62 km/h tempót!
Utólag belegondolva, kissé meggondolatlan vakmerőség volt ez ilyen megpakolt, egyszerű drótszamarakkal.
Beérve Herendre úgy döntöttünk, hogy feltöltjük apadó készleteinket, mind a tartalékokat, mind az azonnali felhasználásút, így a bolt után az első utunkba eső helyen lakmározunk. Nem maradtunk sokat, ezután rögvest tovább irányultunk egy szent életű felmenőmről elkeresztelt település irányába, s onnan később Barnag felé.
Újabb felelőtlen sebességi rekordom a végeláthatatlan lejtmenetben 66 km/h lett, Batkának pedig újfent megszökni próbált egy iszákja, s a nagy ugrásban még a hő védő pajzs is levált róla.
Barnag aranyos falucska ezért úgy döntünk, hogy megnézzük a térképen jelzett közeli várat, majd keresünk éjjeli táborhelyet.
A Zádor-várat kutatva újra cserkészekbe botlottunk, s ezek is hatalmas területen, s ugyanolyan hangossággal terültek el a cserjés, fás területen mint az előzőek.
Erős kitartásunk következtében megleltük a középkori építmény romjait, melyből igen szép kilátás nyílik a nem túl távoli Balatonra.
Elolvasva a vár történetét rájöttünk, kis hazánkban nem mentek másképp a dolgok 700 évvel ezelőtt sem, és valószínű nem mennek másképp még 700 év múlva sem.
BeBarnagolás 
Vári kilátás 
KúszMász 
Várkijárat
A váraskodás után sokat keresgélve, de végül találtunk egy aránylag eldugott helyet az esti táborunknak. Felállítottuk az éjjeli menedékeket, s már a lebukó napnál készültünk elő az estebédhez, meg a botkenyér sütéséhez (recept lejjebb).
A botkenyér sütését először “buschraft”-os (magyarítva “bozótmíves”) ismerősöktől lestem el a Bakonyban. Azon túl hogy nagyon finom és egyszerű, megvan a maga varázsa, amikor az ember maga süt ennivalót.
Most egészséges, teljes kiőrlésű lisztből próbáltuk meg kivitelezni, utólag már azt gondolom helytelenül. Valószínű, hogy a vizet sem kell egyszerre mind a tésztához önteni, s a kelesztésnek sem tesz jót a lehűlt idő, így majd egy órányi „dagasztási” próbálkozást feladva, úgy ahogy akkor volt, feltekertük a botra a keletkezett ragacsos masszát, és valamelyest megsütöttük.
Szerintem egész jó lett, bár azt gondolom, ha legközelebb a közepe is megsül, talán még finomabb.
Egyszerű botkenyér recept:
Hozzávalók:
– 0.5 kg liszt
– Púpozott evőkanál cukor
– Csapott evőkanal só-1 tasak száraz élesztő
– 2-3dl kézmeleg víz
A víz kivételével az összetevőket előre össze lehet keverni, így akár otthonról is magunkkal lehet vinni egyben, majd a helyszínen vízzel elkészíteni.
A vizet apránként adagoljuk hozzá, hogy gyúrható tésztát kapjunk. Amikor ez megvan, kb fél órát kell keleszteni mondjuk a napon, vagy tűz felett.
Ha már megkelt a tészta, egy lehántolt, karvastagságú ágra mint nyársra rátekerve, tűz fölött lehet megsütni, de akár kövön kilapítva is elkészíthető.
Opcionálisan a tésztába is belegyúrható mindenféle finomság.
Így nézett ki a botkenyér amit egy korábbi alkalommal készítettem:
Botkenyér készen 
Borkenyér tálalva
Éjfél után egy órával kerültünk “ágyba” izzadtság szagúan, naptejesen, kullancsriasztósan és száradt tésztadarabkákkal a kezünkön, de azért nagyon jót aludtunk.
