Menü Bezárás

Bakonyi bicajtúra 4. nap – Elpazarolt kívánság

2009.07.09 – Csütörtök – 28km

Nem túl korai, kényelmes megébredésünk után iziben összepakoltunk, hogy ha játszani támad kedve a felhőknek, azt ott már velünk ne tehesse meg, s gyorsan elhagytuk a jobb sorsra érdemes házikót.

A sárga úton megindultunk a dombról lefelé s nem sokkal ezután az ég lassan nyitogatni kezdte csapocskáit. Előkészítettük az esővédő felszerelést s ez elég elrettentő lehetett, mert menten abbamaradt a csepergés.

Leérve a Cuha völgyébe, Porva-Csesznek vasútállomáson elfogyasztottuk reggelire a Magyar erdők híres eledelét: az ananászkonzervet.

Porva-Csesznek vasútállomáson

A bőséges elemózsia után megcéloztuk Porvát, de a paripáink oly veszettül nyargaltak, a letérő pedig oly nagyon rejtőzködött előlünk, hogy már inkább Borzavárra szerettünk volna menni.
Amint kiértünk az erdőből, jutalmul gyönyörű napsütést, és Pazar kilátást kaptunk felhőkkel, zöldellő réttel és háttérben a Kőris heggyel.

Borzaváron vizet vételeztünk, majd a templom tövében álló fák árnyéka oly csalogatón invitált bennünket, hogy menten megálltunk ebédelni is.

Hamar híre ment, hogy lakomát rendeztünk, egy potyautasokkal bőven megrakott eb igencsak szeretett volna csatlakozni. Próbáltuk véle szép szóval megértetni, hogy addig nem ülhet asztalhoz míg a kellemetlen potyautasait el nem zavarja, de nagyon ragaszkodtak egymáshoz.

Csakhamar illusztris vendéggel bővült egyre népesebb kompániánk. A helyi könyvtár teljes állományának elolvasása után az utca mindkét szélét cikkcakkban érintve, egyenesen hozzánk jött véreres szemekkel Nyikita. A saját bevallása szerint milliárdos úriember, megosztott velünk némi életbölcsességet, valamint egy igen új keletű és fergeteges viccet Castro szakálláról. Ezen oly jót derültünk, hogy alig bírtuk abbahagyni a kacagást. Azért lassan erőt vettünk magunkon, örök barátságot fogadtunk s megígértük, hogy ezt a passzust feltétlen elvisszük a király elibé, majd könnyes szemmel, de búcsút intettünk a díszes asztal társaságnak.

Kisszépalma felé ismét könnyű volt ügetnünk, gyönyörű a táj s bár némi emelkedő időnként visszafogta száguldásunk, végül csak odatalálunk.

Innét ugyancsak a sárga utat követtük, de egy helyt észrevettük hogy bár irányunk helyes, valahol mégis eltértünk a jelzéstől. Szerencsés véletlen volt ez a történés, mert midőn megtaláltuk hol csatlakozik hozzánk a jó út, láttuk hogy áthatolhatatlan tüskés rengeteg zárja el azt. Később megtudtuk, hogy a sűrű erdő mélyén laknak a (még leírva is félelmetes nevű) Ní lovagok.

Út az erdőbe

Áthaladván a mesebéli erdőn, köves útra értünk s ennek örömén fékevesztett száguldásra ösztökéltük paripáinkat. Az ég újfent füröszteni kívánt minket, de ennek főként hangoskodással adta jelét.
Batka vizes iszákjai a vágta mámorának okán támadt figyelmetlenségünket kihasználva, megpróbáltak kereket oldani. Az egyik sikeresen eltűnt a fák között, de a másikat visszahurcoltuk, és jól megkötöztük.

Elértük Bakonybélt s olybá tűnt, jól esnék egy szelet sütemény. Megtudtuk, hogy égen s földön, széles e vidéken nincs itt olyasmi, de jégkrém igen. Üsse kő, nem bántuk.
Tovább folytatván utunkat lassan kiértünk a településről, de nekem igencsak oly helyre kellett mennem hová még az a király se lóval jár, akinek Nyikita meséjét vittük.
Mivel a faluban nem igazán láttunk alkalmas helyet, hát erősen imádkoztam, hogy kiérvén mielőbb megfelelő trónt találjak magamnak.

Nem igen emlékszem, hogy mikor találkoztam egy jó tündérrel, de legközelebb jobban meggondolom, mire költöm el a kívánságomat.
Történt ugyanis hogy a faluból kiérve, hipp-hopp ott termett egy minden pompával és kényelemmel ellátott toalett.
Ámultam és bámultam, nem akartam hinni a szememnek, de csakugyan valóság volt. Aki nem hiszi nézze meg maga, még ma is ott áll.

A falu határában megcsodáltuk a kis tóval és kápolnával díszített stációhelyet, majd Dél felé tovább ügettünk Herend irányába.

Bakonybéli kápolna

Az erdőt ismét elérvén egy tábla figyelmeztetett minden arra járót, hogy a vadvilágot ne zargassa senki, s napnyugovás előtt két órával már emberfia ne tartózkodjék a vadonban, a kijárt ösvényről le ne térjék, mert bizony könnyen valaki tányérján köthet ki.
Úgy véltük ennek fele se tréfa, s létünk folytatólagosságának biztosítása érdekében jobbnak láttunk az erdő puha öle helyett más szálláshelyet választani. A térképen találtunk is egy megfelelőnek tűnő fogadót, s úgy döntöttünk ott töltjük az éjszakát.

Út közben elhaladtunk néhány kisebb falu méretű cserkésztábor mellett, melyek apró lakói biztosították, hogy a vadászok éhen maradjanak. A környék vadjai minden bizonnyal mérföldekre elmenekültek főként csendes tevékenységeiknek és létszámuknak köszönhetően.

A csodaszép napsütés és a kaptató megszedte a maga vámját, verejtékben nem volt hiány.
Szerencsére a Ráktanya nevezetű szállásunkhoz vezető utat jól „jelezte” a sár, a víz, és a magas aljnövényzet, de azért megtaláltuk.
Volt ott már minden: táborozó iskolás osztály, áram, vetett ágy és tusoló. Éjjeli táborhelyünk színteréül a végtelen füves puszták hangulatát idéző sátorhelyet választottuk a kemping szélén.

A frissítő, meleg vizes fürdő után a teraszon terítettünk meg az estebédhez. Csatlakoztak hozzánk az osztálykirándulásból egy-néhányan s így megtudjuk, hogy Baja városából jöttek.
A tanító hölgyek kérés nélkül elhalmoztak minket minden bőséggel, rántott csirkecombbal, fasírtokkal, meleg teával, paprikával, paradicsommal, máléval és lajhárral, a legvégén még cukorral és sóval is. Oly kedvesek voltak, hogy a mosogatás terhét is levették a vállunkról.

Lajhár, málé..

Jóllakottan csevegtünk még velük a felnövendő ifjúság tévútjairól, az együgyű fogyasztók „kitermeléséről” és a nevelés nehézségeiről, majd hosszas hajbókolás után álomra hajtottuk magunkat.

Sátorból eget néző
Posted in Túrák

Related Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük