Menü Bezárás

Rodrigo Mendoza és a Kaldera túra

Hosszú idő után először, végre újra megindulhattam egy kintalvós hétvégére a Börzsönybe.
Mindent is szerettem volna csinálni (túrázni, kint aludni, fotózni, videózni), ezért úgy néztem ki mint egy felpakolt szamár.
A tervem az volt, hogy a Börzsöny kalderájának peremén haladok végig.

Reggel ötkor, suhan a villamos a körúton, az utasok nagy része hazafelé tartó másnapos fiatal.
Az ablakon át bámulva feltűnik, hogy eltűntek a fodrászatok, már majd mindenhol csak BarberShop van.

Nem sokkal később már vonaton zötyögök a sötétben Szobra, néha kicsit szundikálva.

Leszállva 10 perc várakozás után rájövök, hogy még fél óra múlva indul a busz Kemencére. Kérdem a sofőrt, beülhetek-e a buszba addig? Sajnos nem ő vezet majd, de menjek be a restibe.

Korán reggel van, de a felszolgáló lány mégis kedvesen mosolyogva készít igazi, finom forró csokit.
Átmelegít (a forró csoki), merthogy kint igencsak hideg van.

Három dolgot hiányolok most, a kis hőmérőt csak hogy tudjam mennyi az annyi, a kapucnit a kabátomról, es a jéger alsót.
Ha itt ilyen hideg van, éjjel és reggel odafent biztos hidegebb lesz. Mindegy, így kell most már megoldani.

A busz ablakából bambulok kifelé és iszom magamba a reggeli táj látványát. A dimbes-dombos úton a gyönyörű napfelkelte rajzolja ki a Börzsöny nyugati vonulatait, a településekre bekanyarodva látni ahogy indul az élet a fakvakban.

Kemence, megérkeztünk, de egy megállóval később szállok le véletlenül. Mindegy, kb 1km plusz.
Pont van egy gazdabolt, beszerzek egy hőmérőt meg 10m zsinórt a videózáshoz amit kigondoltam.
A településen a fotózgatással, felszerelés igazítással elmegy egy óra hossza.

Az a tervem, hogy óránként legalább 20perc pihenőt tartva, délután négyre felérek a Csóványosra.
Néhol combos emelkedők jönnek szembe, kb 20°C van, izzadok is rendesen.
Az első tervezett nagyobb megálló Hollókő.

Egy helyen rövidíteni akarok, keresztül a ligetes erdőn, persze nyilván rossz helyen térek le az útról mint ahogy a térképen gondoltam hol vagyok, úgyhogy a rövidítésből enyhe bozót harc, anyázás, kaptató és némi időveszteség lesz mire vissza tálalok a jelzésre.

Hollókőt is beleértvé, az ide vezető úton a kilátó pontokon gyönyörű a kilátás.
Rálátni a kaldera teljes területére, látni a Csóványos kilátóját is. Ez utóbbi messzesége hirtelen azt az érzést hozza felszínre bennem, hogy nem érek oda a tervezett időben.

Útközben minden jónak tűnő témát igyekszem fotózni, de hogy tudjam tartani az időt, a betervezett pihenőknek lőttek.
Eddigre már kristályosodik bennem egy gondolat: túlvállaltam magam.
Nem is tudom mire számítottam, abszolút nem vagyok edzésben.

22kg-os hátizsák, fotózni “kell”, kint alszok és még loholok is hogy tartsam a tervet, na ez igy egyben nem megy.
Rodrigo Mendoza vagyok a Misszióból, csak én nem öltem meg senkit.

Puttony

Vonszolom magammal a sok kacatom, miközben annyira már nem is élvezem az egészet, csak hajt a meg kell csinálni érzés. Talán kicsit az életemmel is így vagyok, túl sok mindent akarok egyszere és nem tudok jól választani.

Most már mindegy, érjünk fel aztán újra tervezek. Mi történhet? Max nem ott alszom ahol terveztem.
Pihenők híján csak egy almát es a tízórai/uzsonnának szánt kekszeimet eszem menet közben. A vízzel is próbálok spórolni, pedig érzem hogy többet kéné innom.

Mire a Kis-Hideghegy mellett megyek el, mar kezd elfogyni az erőm, legszívesebben leülnék és nem mennék tovább. Fáj a vállam, nehéz a zsák.
Nagy nehezen felküzdöm magam a nyeregbe, szusszanok öt percet.
Megnézem a térképet és már tudom, nem fogom tudni megcsinálni amit kitaláltam, rövidítenem kell.

Döntöttem, a Csóványos helyett irány a NHH turistaház, ott összeszedem magam, holnap pedig Királyrét.
Ettől az elhatározástól kicsit megkönnyebbültem.

Az utolsó 50m szintemelkedést kb 5 méterenként megállva küzdöm le, kínkeservesen.
Felérek, iszom a benti csapból, majd a pultnál nehéz kőként hullik le rólam a hátizsák. Van nálam ennivaló, de inkább veszek valamit a konyhán.

Sör.
Pad.
Babgulyás.
Nyugalom.

Már nem érzem magam annyira elveszettnek, evés után lassan visszatér belém valamennyi erő.
A Nap erősen lemenőben, ki kell találni hol aludjak. Végül elvetem a turistaház ötletet -pedig csábított a kényelmes ágy- viszont lejjebb kell mennem kicsit, hogy ne ennyire szeles helyen verjek tábort.
A piros jelzés ahol elválik a kéktől, találok a turistaúttól nem messze egy megfelelő, kevéssé szeles helyet. Már nem kapkodok, mire végzek a függőágy felállításával teljesen besötétedik.

Néha az agyam megtréfál a szélben mozgó fák, bokrok sziluettjével, de betudom a fáradtságnak és igyekszem nem mindenhol szörnyeket látni.

Az új fejlámpa remekül szuperál, az energiatakarékos vörös fényénél mindent meg tudok csinálni, és a max fényerő is brutális.
Ez utóbbi jól jön mikor a közeledő léptek tulajdonosáról kiderítem, hogy csak egy őz, aki szembesülve velem már hatalmas szökkenésekkel át is szeli a bokrok között a hegyoldalt.

Jól esik végre lefeküdni, rövid olvasás es néhány fejlámpás túrázó elvonulásának megfigyelése után gyorsan elnyom az álom.

Az éjjel eseménytelenül esik, némi szemerkélő esőtől eltekintve. Szerencsére a fáradtság ellenére is sikerült a ponyvát és a függőágyat is rendesen felrakni, én sem a földön ébredtem és a ponyva sem repült át az erdőn.

Ebredés után, kényelmes pakolás, alapos területtisztítás, „rakétakályha” építés kövekből, reggeli készítés.
Autentikusan indulok a tűzgyújtásnak, csak mert abban van kihívás. Cserébe a gyűjtött bogáncs pihe nem működik élesztékként és nem sikerül tollasággal sem tüzet gyújtani.
Egy óra szerencsétlenkedés után papírzsepkendőt használva gyújtósnak, beröffentem a tűzhelyet. A „kályha” legalább úgy működik ahogy vártam, kicsi tűz de rendesen van huzata.
Melegítek vizet, rakok bele talált bükkmakkot, almát és a hozott zabpehely keveréket.
Sikerül annyira elbambulnom a reggeli erdőt nézegetve, hogy a zabpehely alját odaégetem. Enyhe kormos íz, de azért ehető, mar jól esik a reggeli. Akarom mondani ebéd, merthogy dél lett közben.

Megállapítom viszont, hogy a tegnapi hideggel kapcsolatos aggodalmam alapalan volt.

Alaposan, szabályosan eloltom a tüzet, sajgó vállaimra felveszem a hátizsákot, majd megindulok lefelé a piros jelzésen.
Nem sietek mostmár, lesz ami lesz.

A Magas-Tax turistaházhoz leérve a réten lebatyuzom, majd kényelmesen fotózgatással eltöltök majd egy órát.

Ez után könnyű léptekkel haladok lefelé, út közben senkivel nem találkozom, az idő nagyon kellemes,a fények gyönyörűek.

On the edge of the darkness
A sötétség peremén

Menet közben, körülbelül fél úton lefelé, találok Barkóca berkenyét.
Hozzáteszem csak azóta tudom hogy ez az, mert épp letelepedtem pihenni, mikor észrevettem hogy túl sok a méh körülöttem.

Láttam, hogy a lehullott gyümölcsökre mennek, így gondoltam megkérdezem a Facebook ezen tudásra specializált népét, vajon mi ez.
Rájuk támaszkodva és némi internetes kereséssel megtámogatva, végül bátran kockáztattam az életemet, nem hiába: nagyon finom, édes-savanykás ízű gyümölcse van, és pont akkor találtam meg amikor érdemes fogyasztani.

Barkóca Berkenye

Lassan beérek Királyrétre ahol a szokásos bazári hangulat fogad. Ez már sajnos nem lesz jobb, de mindegy is.
Veszek egy zsíroskenyeret és egy hideg sört, majd a kisvonat indulásáig hátralévő szűk órában kényelmesen szemlélődöm.

Machine
Kisvonat

A videózást meg se kíséreltem, így a tegnap vásárolt 10m zsinórt tök feleslegesen cipeltem végig.
Igyekszem levonni a felszerelésre és a határaimra vonatkozó tanulságokat de tapasztalatból mondhatom, nehezen tanulok a saját hibáimból is, úgyhogy biztos lesz még ilyen.

Posted in Túrák

Related Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük