2009.07.07 – Kedd– 11km
Az előző napi eső az éj alatt szépen tovakúszott, s a kopogó vízcseppeket felváltotta a lombok között belopakodó, melengető napfény. Ahogyan a Nap kúszott felfelé, a madarak is mind bátrabban hirdették jelenlétüket, s mikor már az egész erdő zengett, no akkor ébredtünk mi meg.
Felderítő útra indultam gyalogosan, hogy pont kerülhessen a tegnap abbamaradt „merre tovább” tanakodás végére. Bár az égi áldás miatt sárból állt az út, de egy fertályórányi kapaszkodó után legalább bizton állítom: megvan az irány. Útközben egy őz riadt el előlem s feljebb egy menyét cammogott be a sűrűbe, sajnos mindegyik fürgébb volt mint a fényleképező kézi készülékem.
Reggeli tábor 
Nyári konyha
A táborba visszaérve elújságoltam a megnyugtató hírt: már indulhatunk is tovább. Ez a „már” eltartott még vagy kettő óra hosszat a szárítgatás és málházás végett, no de akkor aztán nekilódultunk.
Külső szemlélőknek minden bizonnyal csalóka lehetett volna ez a lódulás, s úgy gondolhatták volna, hogy mi csak araszolgatva csúszkálunk felfelé. Bizony megizzadtunk mire elértük a fennsíkot.
A fák közül kibukkanva a szemközti tetőn előtünedeztek Tés tetői is. A meredek kaptató után jutalmul kaptunk egy lejtőt, ahol egy kis vágtára sarkalltuk a paripákat.
Tésen megkerestük a híres neves, még ma is működőképes állapotú szélmalmokat. Egy háznál kellett kopogtatni, majd csekély hozzájárulás fejében az udvaron által vezettek bennünket, megmutatták hol a malom, majd kulcsot is kaptunk jó nagyot, míveset.
A kert végében az utólagos engedélyt megelőlegezve megdézsmáltuk a meggyet, ami kapóra is jött mert a nagy sietségben aznap még nem ettünk egy falást sem.
Csodaszép idő volt, a felhők meg pont úgy rendezték magukat nekünk hogy úgy tessék, mintha a malmok kavarták volna össze őket.
Múzeum udvar 
Felhőkavaró 
Nyílj már ki 
KitekinTés 
A felhõket hajtó szerkezet
Megörökítettük a bejárható malomremek izgalmas porcikáit,majd visszafelé még egy kis meggyet csemegéztünk. Az udvaron felderítettük a kovácsműhely izgalmas , pókhálós zegzugait majd elköszöntünk a gazdától.
A templom árnyékában elhatároztuk, hogy a mai tábort a Római-fürdő tájékán, korábban állítjuk fel mint tegnap. Ez amúgy az előző napi állomásunk lett volna ha az idő nem dönt másképpen, de már így alakult . Tés végén a temető mellől vételeztünk ivóvizet, majd a települést elhagyva kis keresgélés után megtaláltuk a völgybe vezető csapást.
Útközben megálltunk némi vadnövényt szedni az esti étekhez, de még bőven napnyugovás előtt le is értünk a Gaja patak közelébe. Kis keresgéléssel találunk egy ideálisan rejtettnek tűnő helyet a bozótosban a sátrainknak.
A fekhelyek elrendezése után a csendesedő erdőben nekiláttunk elkészíteni, majd az éhes utazók nem létező higgadtságával falatozgatni a még gőzölgő étkeket. Az esti menü Batkának kiadós mennyiségű kolbászos leves volt, nekem pedig bögrényi leves medvehagymával és martilapuval, másodfogásként paprikás tészta kolbásszal és sajttal.
A megnyugtatott bendőnk jóleső érzésével, felváltva sétáltunk le a patak mellé, hogy megtisztítsuk magunkat az út porától.
A patak mellett, a koromfeketére festett éjjeli erdőben egyetlen, kicsiny „emberrel” találkoztam csak, akiből mást nem láttam mint a lámpásom fényét visszatükröző kíváncsi szempárt.
Hol a patak egyik oldalán, hol a másikon, hol feljebb a patakmeder oldalán tűnt fel, végül messziről megnézte mi dolgom van nekem az ő vadonjában, abban a kellemesen hűvös patakvízben, majd többé nem hallottam felőle.
Tisztán, jóllakottan és kellőképpen fáradtan hajtottuk álomra fejünket.
