Egyszemélyes agyvihar következik, a leírtak nem alapulnak statisztikai adatokon, maximum a saját csoffadt életem tapasztalatain, ellenben a valósággal való bárminemű közhelyes hasonlóság lehet, hogy nem a véletlen műve.
Szóval az egész ott kezdődik, hogy a fiú meg a lány hajtva van az ösztönei által. Szeretve szeretne lenni, meg motoszkálnak is a naciban a hormonok.
Randik vannak, mindenki beleadja amit tud, külcsín, belbecs domborodik ezerrel. Halad a szekér, dúl a láv, mindenki hepi, rózsaszín köd über alles.
Jöhetnek az együtt ébredések, reggeli kummantások a gyors fogmosás után. Apropó, a fogkefe már be is költözött.
Aztán hétvégén is együtt, de már ott is alszom nálad. Hadd hagyjam itt a tusfürdőmet, smink készletemet, pár váltás alsóneműt, pólót satöbbi, mert így azért kényelmesebb.
És meg is érkeztünk.
Hosszú távon a külön élés nem túl kényelmes, mi pedig azok vagyunk.
Jöhetnek a kényelmes, “nem kell túl sokat küzdeni” hancúrozások, közös programok, aztán hirtelen minden amiért eddig kicsit oda kellett tenni magunkat, már természetes lesz, kényelmes, és idővel egyre kevésbé izgalmas, majd hétköznapi, unalmas.
Megvan a szeretetcsomag a kanapén, a bármikor elővehető szexbaba az ágyban. Igaz, hogy egy idő után már egyre ritkábban van őszinte vágy, de csak jó sokára vesszük észre mennyire ellaposodott minden.
Aztán amikor család leszünk, jönnek az egyéb gondok is, ami megszólítja mindenkinek egy másik énjét (talán a valódit?).
Na itt jön az, hogy hamar Anya lesz a vörös ajkú szexistennőből, a kemenytökű csődörből meg Apa.
Nyilván ahol azzal kezdődik a sztori hogy jön a gyerek, ott nincs sok laca meg faca, azt csinálni kell a gyerek miatt minimum. Jó esetben se Anya, se Apa nem egy óvodás korban megrekedt érzelmi és értelmi intelligenciával megáldott valaki, és képes a gyerek érdekeit nézni.
Nade Anya idővel már Apa minden mozdulatát utálja, semmi nem jó úgy ahogy csinálja, Apa meg már frászt kap anya hülyeségeitől.
Aztán vagy elválnak, vagy végig darálnak tizen éveket, amik persze utólag mindig megszépülnek, merugye nézd meg milyen szépek a gyerekek is, csak megérte.
Ha nincs gyerek akkor is ugyanez lesz jó eséllyel, csak lassabban tör a felszínre a szar.
És mindez hol kezdődött? Ott hogy ez így csak kényelmesebb.
És miért maradt úgy? Mert kényelmes, mi meg szeretünk magunknak is hazudni, mert jól van ez így.
Az ember nem hosszú távú monogám kapcsolatokra van kitalálva, és ennek az sem használ, hogy össze is zárjuk magunkat egymással.
