Menü Bezárás

Bódva-völgyi vendégség

Az úgy kezdődött, hogy egy ismerősöm rendelt egy egyedi készítésű kést egy közös ismerősünktől majd elhívott párunkat, kössük össze az átvételt egy kiruccanással Szlovákiában.

Szombat

Korán indultunk négyen Budapestről, a pár órányi utazás gyorsan telt. A jó hangulatot egy kis szilvaszörp is megalapozta, szinte észre sem vettük és 11 órára meg is érkeztünk a hegyek között megbúvó faluba.

Vendéglátónk Csaba, széles mosollyal várt bennünket a kapuban, mi is hasonlóan örültünk neki. Odabent egy szervusz-pálinka és egy jó ízű falatozás mellett megbeszéltük, hogy már 15 éve volt az emlékezetes hosszú hétvégés túra, mikor bejártuk a Szádelő völgyet és környékét.

Mivel az idő remek volt, Matifu késkészítő műhelyének szemre vételezése után elindultunk egy kis délutáni kiruccanásra a település melletti erdőbe.

A csapat másfél órányi séta után egy völgyben visszaindult. Én ezt most kicsit nem is bántam, így legalább a saját tempómban bíbelődhettem a fotózással, és kicsit kiélvezhettem az egyedüllét örömeit (figyelem giccs veszély!): az erdőt, a messzi kilátásokat, a szelet, a madarak hangjait.

A visszafelé úton egy karsztos domboldalon épp elmerültem a messzeség fürkészésében, mikor a szemem sarkából jobb elől mozgásra figyeltem fel.

Két állatot véltem a bozótos mögött elfutni úgy 100m-re tőlem.

Gyorsan átállítottam a masinámat úgy, hogy minél kevesebbet kelljen gondolkozni exponálás előtt. Kicsit bíztam benne hogy elém kerülnek, valamint hogy nem medvék, hegyi haramiák, majd elindultam csendben lefelé.

Pár méter után valami mozdult, de most a bal oldalon.
Megálltam, odakaptam a fejem.
Tőlem kb 20-30 méterre állt egy elsőre őznek, aztán mufflonnak tűnő állat és felém figyelt.

Ekkor megszólalt egy hang a fejemben: nem ezeket a mufflonokat keresed!
Hárítottam a gyenge elmetrükköt és sejtettem, hogy az első mozdulatra el fog futni, úgyhogy gyorsan felkaptam a gépet és “lőttem”.

A mozgásra futni kezdtek, kiderült hogy a domborzat takarásban ott volt még vagy 6-8 társa, köztük egy hatalmas fejdísszel megáldott hím is.
Na őt pont nem sikerült megörökíteni.

Ahogy eltűntek a fák között, rövid ideig még a lefelé pattogó kövek hangja jelezte merre járnak.

Közeledve a hegy aljához, a Nap is egyre lejjebb járt már a horizont alatt, sötétkékből lassan mélykékbe kezdett váltani a fák között beszűrődő kevés fény.
A részletek már kezdtek összemosódni, de tájékozódni még jól lehetett, igy nem vettem fel a fejlámpámat.

A fenyőfák között szinte hangtalanul haladtam a puha tűlevél avaron, mikor tőlem balra, előttem kb 20 méterre megakadt a tekintetem egy fehér kövön, ami első látásra egy magasabb fatuskó tetején pihent.

Átfutott a hülye fejemen, hogy remélem nem egy fejkendős anyóka, aki mindjárt feláll.

És abban a pillanatban megmozdult!

Az adrenalin elöntött, de már láttam hogy nem anyóka, hanem egy őz! A fehér farát néztem kőnek/ fejkendőnek.

Felém figyelt, de mivel én a sötétben voltam, nem látott. Néztem pár másodpercig, majd nagyon lassan a szemem elé elemeltem a gépem.

A kevés fény miatti bemozdulás okán elég rossz minőségű képeket sikerült csak készítenem az alatt a kb 10 mp alatt amíg nem futottak el.
Tovább gyalogolva, pár lépés után vettem észre hogy nem is mentek messzire, mert valószínű csak a motozásom halloták és nem láttak meg.
Eddig.
Nagy csörtetéssel végleg eltűntek a lencsém elől.

Pont sötétedésre értem Csaba házához.

A többiek már befejezték a vacsorát mert nem győztek rám várni, de én is teletömhettem a bendőmet a házigazdánk finom abalé-káposztalevesével és némi hurka kolbásszal.

Pár sör mellett az esti szokásos haditanácsban megvitattuk az élet bajos és bajtalan dolgait, majd jóízűen horpasztottunk reggelig.

Vasárnap

Másnap, reggeli után átruccantunk a szomszéd község természeti kincseit felfedezni.

A település szélén lévő parkolóból elindulva még így, kopasz fákkal tarkítva is csodaszép domborulatok vettek körül bennünket.

Ellenpontként megdöbbentő volt látni a hegy alján futó patak állapotát.

A partján és a vízben mindenhol végeláthatatlan mennyiségű szemét, a part menti növényzet közé olyan mértékben beágyazódva, amelynek takarítása lehetetlen vállalkozásnak tűnik.

Erről annyit tudtunk meg, hogy a helyi kisebbség nemtörődöm hozzáállása folytán lett ennyire súlyosan szennyezett a hajdan halaktól pezsgő patak, több tíz kilométer hosszan.

Ahogy felfelé kaptattunk az egykori vár maradványaihoz, a környezet és látnivalók elterelték a figyelmünket a szemétkérdésről.

A település fölé magasodó oromfal tetejéről csodálatos kilátás nyílik a völgyre és az azt övező dombokra, hegyekre.

Ezen a helyen állt egykoron Jászó vára, melyet már az 1300-as években említenek.

A közeli horgásztóhoz lefelé menet is találtunk apróbb-nagyobb szépségeket, majd a tóparton lévő vendéglátó helyen újabb tanácskozást vittünk véghez némi sör és virsli társaságában.

A kellemes ruccanással töltött délelőtt gyorsan elszállt, így dél környékén visszaindultunk a szállásunkra.
Csabának ugyan dolga lett volna már de hajthatatlan maradt, éhen nem indulhatunk útnak! Így hát kaptunk frissen sült húst káposztával és knédlivel.
Egy biztos! Bárkit lát vendégül, annak panaszra nem lesz oka 🙂

Sok jó lelki és testi táplálékkal telve elköszöntünk, bízva benne hogy nem kell újabb 15 év a viszont látáshoz.

Hazafelé BAZ megye gyönyörű tájain robogtunk át először és bár a hétvége élményeit nem csorbította, de szörnyülködve néztük az elsuhanó, jobb sorsra érdemes, pusztuló falvakat.

Visszaérve még egy váratlan ajándékot kaptam a hétvége zárásaként, olyan színpompás égboltot amit nem sokat láttam.

Posted in Túrák

Related Posts

2 Comments

  1. bela

    Hangulatos kis írás lett megint, és persze szépek a képek.
    Annyit tennék hozzá, hogy a szeméttel teli patak a Bódva, ami átfolyik hozzánk, és a Sajóba ömlik Miskolc előtt.
    kontrra

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük