Menü Bezárás

A maszkos embör

Ki se tudná kerülni az ember a koronavírusos információkat, én meg nem akarom szaporítani azt amit a gugli már úgyis jobban tud, viszont a jelen helyzetnek volt ma számomra egy kellemetlen aspektusa.

A maszk már évek óta a házipatika része nálunk (nem a gázmaszk, hanem az orvosi). A táskámban is van rendszeresen 1-2 darab (nem, nem adom el).

Felvesszük a lakásban ha valaki kicsit is göthösödik, hogy próbáljuk nyitva tartani az oviba és munkahelyre menés záródó esélyeit.
Felveszem a munkahelyemen is ha kórság gyötör, de mindenképp bent kell lennem, védendő a cég gazdasági termelőképességét.
És nem utolsó sorban előrelátó és megfontolt tagjaként a társadalomnak akkor is felveszem, ha betegen vagyok ugyan, de az életfunkcióinkat fenntartandó, mondjuk boltba megyek.

Ma is így történt, mert előző nap éreztem, hogy kissé kapar a torkom, picit több zsepi kerülgeti az orrom, de más tünetet nem produkálván, erőm teljében nem ülhetek otthon, meg amúgysem vagyok az akiről a férfinátha mémeket gyártják.

Bementem hát a munkahelyemre (maszkban).
Itt a maszk viselése teljesen természetes, főleg azóta, mióta az aktuál helyzet miatt megmondták, hogy aki halálán van vegye fel és ne rémüldözzön senki ha maszkos embert lát (kivéve ha úgy tér magádhoz hogy mindene fáj és több maszkos ember hajol fölé).

Aztán délben kimentem ebédelni, délután pedig a boltba.

Orvosi maszkban.

Hát, erős túlzással majdnem olyan volt, mint a tipikus western kocsmajelenetekben, mikor a lengőajtón belépő alakra figyel hirtelen mindenki.

Pedig az ebédet direkt elvitelre kértem. Persze ezt nem tudhatta senki. Jó, én igen de az nem számít.

Nem akarom eltúlozni azzal, hogy azt írjam olyan volt mint a maghasadást előtti pillanat, vagy hogy a gyújtózsinór végén az első szikra fénye, vagy hogy a lesújtó ököl első izomrándulása.

Ennyire nem volt durva, de az tény hogy kellemetlen tapasztalás volt.

Senki nem szólt egy szót sem sehol, de többen is konkrétan bámultak. Volt egy gyerek akiről nem tudtam megmondani, hogy rémült vagy csodálkozó a tekintete.
Persze sokan nem is figyeltek rám, de általában ez az alap.

Egy könyvben olvastam régen, hogy baj esetén a csoportok összezárnak, kilökik magukból azt, aki más. Most az egészséges csoportok tartanak a beteg csoport tagjaitól.
Ez valószínű belénk van kódolva, szerintem ez így volt mindig és így is lesz örökkön, örökkön, örökkön, örökkön, örökkön örökké, és éltek boldogan míg mind meg nem haltak.

Szóval az én kis kényelmes életemben nem emlékszem arra, hogy lett volna ehhez hasonló élményben részem, hogy valamiért kirekesztve éreztem volna magam.

Igen, tudom ez így azért túlzás, nem rekesztett ki senki (még), nem üvöltöztek velem (még), nem vágott arcon senki (még), de azokban a pillantásokban volt valami üzenet, valami ami rossz érzést ültet az emberbe.

Sajnos van akinek a kirekesztés megadatik nap mint nap, ebből kaptam egy nüansznyi kóstolót és nem esett jól.

Ha majd elmúlik a pandémia, és minden visszatér a “rendes” kerékvágásba, újra nem a betegek lesznek a célpontok, hanem a “buzik“, a “niggerek“, a “cigók“, a libsik, az okosok a suliban, a migránsok, a gyermeket nem vállalók, a hajleszok, a szemetelők, a zöldek, a cigisek, ésatöbbi…

Posted in Hétköznapi történetek

Related Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük