Esőűzés projektálással

A Covid19 alatti tavaszi korlátozások alkalmával volt időm ugyan egy-két éjszakát kint fotózni, barangolni, de az nem ugyanaz mint mikor pár napra úgy igazán kiszakad az emberfia.
Szóval már régóta érett, és a csillagok szerencsés együttállásának köszönhetően végül összejöhetett egy újabb “elvonulás”.

Először két jelentkező volt mellém, ám végül ketten maradtunk.
Azért szeretek néha egyedül menni, mert jó az ha mindent a saját tempómban csinálhatok, nem kell senkihez igazodnom, de azért van pár ember akivel megvan az összhang.

Az elején kezdett alakulni bennem némi kétség a zökkenőmentes hétvége felől, mikor új túratársam igényeit is figyelembe véve ..

• módosítottam az útvonalat, hogy ne vigyünk olyan sok vizet,
• beleegyeztem, hogy ne keljünk olyan korán,
• mégiscsak betettem a kis fejszét ⓘ hogy este legyen tábortűz,
• és még egy plusz ponyvát a biztonság kedvéért,

.. de végül remekül kijöttünk 🙂

A szombati útiterv az volt, hogy Kemencéről indulva a vélt kaldera északi gerincén, a Csóványos érintésével a Gál kútoz megyünk, és ha nagyon villámlik vagy viharos, akkor lemegyünk a völgybe.
Azért választottam ezt a forrást táborhelyül, mert egy évvel ezelőtt már jártam arra és kis hozamú de stabil vízvételi helynek ítéltem meg.

Az időjárás napok óta ijesztgetett, 20mm ⓘ esőt mondtak kitartóan szombatra, az indulás napjára.

Nem az a kérdés, hogy egy felszerelés átázik-e, hanem hogy mikor?

Még szombat hajnalban, indulás előtt is igen kétkedő voltam hogy biztosan akarunk-e teljesen szétázni, végül túratársam “Simi” győzött meg, hogy induljunk neki ha már rákészültünk.
Bevallom erős kétkedéssel fogadtam a “projektálását”, miszerint csodás időnk lesz, nem fogunk elázni.

Induljunk má’

Végül a “nem vagyok én cukorból” és a “mi baj lehet” kisördögökkel a vállamon hamar ott ültünk a 7:40-es Szobra tartó vonaton. Az ég egyértelműen borult volt, de különösebben nem esett.
A Duna fölött párafelhők úsztak, a Pilis pipált, mi pedig beszélgetéssel múlattuk az időt.

Szobon a restiben vártuk meg a buszt, Ákos barátommal töltött megannyi túra indítását felidézve: egy kis és egy közepes “könyv” társaságában.

A tömegközlekedési eszköz valami oknál fogva 20 perc késéssel indult, de legalább teljesen tömve, nulla szellőzéssel hömpölyögtünk az Ipoly völgye mellett.

Vámosmikolára beérve, ömlött a busz ablakain a zuhogó eső (szerencsére kívül). Kevesebb mint 10km-re a leszállás előtt nem sok hitem volt abban, hogy szárazon elérjük majd az erdőt.

Ehhez képest Kemencén még csak nem is csepergett.
Búcsút intettünk a busznak, majd rövid felszerelés igazítás után remek ötlettől vezérelve a biztonság kedvéért a hátizsákokra terítettük az esőkabátokat, hogy ha kell gyorsan a fejünkre húzzuk a kapucnit (áthidalva a hátizsákot védő huzat és az esőkabát között lévő esőhuzattalan részt), majd elindultunk.

Hát.. ha valaki röhögni akar magán ahogy a kapucni lecsúszik a szemére, majd az esőkabát súlyától rá is feszül a homlokára, az próbálja ki nyugodtan.

Elvetettük a rögtönzött poncsó ötletét, majd kitartóan caplattunk a műúton. Láthattuk a robogó kisvasutat amire valamiért autóduda került és így elég fura összhatást keltett .
Intettünk egymásnak a borús idő ellenére is vidám, veterán autó találkozó tagjaival, majd az ébredező és viszonylag pezsgő Ifjúsági Tábor után el is indultunk felfelé a zöld jelzésen.

A nyüzsgő kemencei műút tiszteletére csináltam is egy olyan képet ahol mindebből semmi sem látszik.

• 

• 

• 

Úgy számolgattam, hogy kényelmes tempóban haladva és kb 2 kilométerenként 5-10 perc pihenőt tartva 18 óra körül érünk a forráshoz. Nagyobb étkezést csak estére terveztünk, nap közben 1-2 müzliszelettel és 1-2 marék diákcsemegével kalkuláltam megállónként.

Az erdő mindenhol vizes, nedves volt, a turistautakon is sár volt, de szerencsére nem a bokáig érő, beleragadós fajta, a beígért esőt viszont eddig saját bőrünkön még nem éreztük.

A páratartalom volt viszonylag magas, de ezt némileg ellensúlyozta a korábbi napokhoz képest kicsit hűvösebb idő.

A Godóvárhoz felérve már jólesett egy kis szusszanás, úgyhogy mivel málnát is találtunk, a málháktól megszabadulva nézegettük kicsit a Fekete-völgy túl oldalát, az Ökör-orom környékét.

• 

• 

Nem sokkal ez után a Miklós-tető oldalában, a Nagy-Csörcsölye-völgy tetején csodálhattuk meg a távolban, alacsonyan úszó felhőket.

• 

• 

Mivel “Simi” a pozitív projektálásával felülírta minden, az időjárásra vonatkozó negatív gondolatomat, én is kezdtem eképp gondolkozni s azon “röhögtünk”, hogy mennyi negatívízmus van az emberben.
Nem tudom ezen múlt-e, de az eső továbbra is került bennünket.

Valahol a Magosfa környékén hallottuk a magasban, a fák levelein kopogó esőcseppeket, de hozzánk ezek sem értek el.
Egy hegyoldali irtás szélén lévő magaslesre felkapaszkodva érdekes látványban volt részünk. Nem voltunk ugyan ködben, de tejfehér búraként borult ránk körös körül a felhőzet.
Itt azt sejtettem, hogy a Csóványoson sem lesz sok szerencsénk, de “Simi” itt is meggyőzött a projektálás hasznosságáról, így megjósoltuk magunknak a szép kilátást.

Menet közben észrevettünk néhány fára felakasztott tájfutó szalagot, de nem tudtuk eldönteni, hogy itt felejtették ezeket, vagy még nem zajlott le a verseny.

Egy a fáról leesett műanyag szalagot elraktam a hátizsákomra akasztott szemetesembe nehogy elfújja a szél, bár utólag nem értem miért nem volt logikus hogy visszaakasszam, de mindegy is, ennek még később lesz jelentősége!

Alternatív útvonal

A Három-hányást elhagyva, a nagy beszélgetés közben hanyagul benéztem az utat a Csóványos felé és a jelzésen haladtunk tovább. Gyanús volt, hogy enyhén lejt az út, de a térképet megnézve nem tűnt fel, hogy még két jelzésnek kellene lennie.

Az élet nagy dolgainak hányása-vetése közben találtunk egy bőséges málnaforrást, így egy kicsit megpihentünk.

• 

• 

• 

Mikor jóllaktunk és indultunk tovább, kettévált a két jelzés. Erősen gondolkodóba estem és rájöttem hol rontottam.
Igazából nem voltunk messze a kilátótól, csak fél kilométerrel arrébb és 120 méterrel lejjebb.

Hát.. ha már itt vagyunk vágjunk neki.
Betájoltam az irányt és nekiveselkedtünk a húzós emelkedőnek. A domborzat miatt eltértünk a nyílegyenestől, de végül csak megtaláltuk a csúcsot.

Igazából bosszankodhattunk is volna, de a tévedés miatt találtunk rá a börzsönyi medvék titkos málnaraktárára, valamint a kaptató felénél láthattuk az őrszemként itt hagyott két őzet is.

Érdekes, hogy az idevezető úton senkivel nem találkoztunk, de a kilátó tövében töltött kb fél óra alatt 6 emberrel is.
Lent hagytuk a motyónkat és leküzdöttük még mind a 133 számozott lépcsőt.

• 

• 

Fent pazar panoráma fogadott bennünket, úgy látszik ebben a projektálásban mégis van valami.
Messze elláttunk, körös körül változatos felhők úsztak az égen. Csináltunk pár fotót (nagyban érdemes megnézni, klikkelj rá), kihasználtuk a térerőt és biztosítottuk az otthoniakat hogy még egy mókus sem evett meg bennünket.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Innen a jelzésen, elég jó tempóban, sokat beszélgetve haladtunk lefelé, de azért volt idő megcsodálni a virágpompás Alsó Hinta-rétet (az infóért köszönet B. Erikának).

Aztán úgy belemerültünk a szófonásba, hogy már lenn is voltunk a Gál kútnál, majdnem a tervezett időben.

Első körben megszabadítottuk sajgó vállainkat, majd még világosban, a forrás mellett lévő domboldalban felállítottuk a függőágyakat, utána pedig már fejlámpa fénynél nekiálltunk a tűz felélesztésének.

A szúnyogokkal is szerencsénk volt mert bár lett rajtunk pár csípés, de nem özönlöttek el minket annak ellenére sem, hogy a környék elég vizes.

Tűzélesztés

Korábban rendes buschrafroshoz illőn minden túrán gyűjtöttem élesztéket estére, de rá kellett jöjjek ez nem hatékony, mert nem mindig szárad meg estére.
Később áttértem arra a gondolatmenetre, hogy minden túrámat az előző folytatásának tekintem, így nem csalok nagyot ha a szedett alapanyagokat a tűz mellett, vagy másnap szárítom.
Így aztán mindig nálam van az előző túrán szedett, száraz éleszték.

A nem talajon fekvő bokrok végeiről begyűjtünk 1-2 marék nagyon vékony, száraz ágvéget gyújtósnak.
Tüzelőnek összeszedtünk a szintén nem a földön lévő elhalt vastagabb ágakból egy jó nagy kupacot. Ebből egyet kiválasztottam és nekiálltam lehántani a vizes kérgét és felhasogatnia száraz belsejét. A kis baltával viszonylag könnyen ment a munka, ezért megérte cipelni.

Mivel közben elkezdett erősen zajongani az eső a fák levelein, gyorsan kifeszítettük a leendő tábortűz fölé a tartalék ponyvát is.

Közben két fickó jött vízért a forráshoz egy hiperaktív fiatal kutyával. Megmutatták az őzlábgombát amit szedtek és rácsodálkoztak, hogy itt fogunk aludni. Nem akartam túlmagyarázni hogy nem, nem a kifeszített ponyva alatt a földön töltjük az éjszakát, hanem feljebb a függőágyakban, de azért jól eldiskuráltunk míg magunkra nem hagytak bennünket.

Régebben sokszor elkövettem azt a hibát, hogy nem kellő mennyiségű alapanyaggal láttam neki a tűzgyújtásnak, így jó párszor vagy kezdhettem kétszer, vagy rohangáltam a tűz körül száraz ágakat keresve.
Szóval összekészítettem szépen sorban a hozott száraz iszalag élesztéket a gyűjtött kétféle méretű gyújtóst, és a felhasogatott tüzelőt.
A szintén korábban gyűjtött nyírfakéregből lekapartam egy keveset, majd a szent szikravetővel kicsalogattam belőle az első lángocskát.

Szerencsére a legrosszabb módszerrel, miszerint egyből agyonpakolom a tűzkezdeményt sem sikerült elfojtanom a lángokat.
Némi biztatással, viszonylag hamar sikerült masszív tüzet lobbantani, ami az elején még jócskán füstölt, de aztán már a hő tette a dolgát.
A tűzhelyünket körbepakoltuk a még vizes ágakkal, hogy száradjanak szépen, de ezt is átgondolatlanul csináltam, úgyhogy később pakolhattam át az egész kupacot.

Mindig van miből okulni, tanulni.

Vacsora

A füst szerencsére jócskán beszorult a ponyva alá, bárhová is próbáltam emelést csinálni rajta, így mivel az eső hangja is elmúlt, végül a tetőnket is félrehúztuk.

Egy-két korty pálinkával megünnepeltük a projektálás sikerességét, és ha már idáig cipeltem megbontottuk a két sört is annak örömére, hogy végre nekiláthatunk a vacsorának.

“Simi” levest főzött magának, én csak gyorslevest ettem első fogásnak, de nagyon jól esett. Megsütöttük a kolbászok felét, majd egyre sörünket kortyolgatva, egyre lassuló tempóban elmélkedtünk még egy keveset.

Igencsak megtette hatását az egész napos izzadás, így mennyei felüdülés volt mikor egy gyors fürdést ejthettem a patakban (csak úgy vízzel), és átvettem a hozott tiszta ruhát.

A parazsat kövekkel alaposan befedtük, gondolva a reggeli teafőzésre is, majd a biztonság kedvéért a ponyvát visszahúztuk a kialudt tűzhely és a megszárított fák fölé.

Egy órakor sikerült ágyba kerülni. Én viszonylag gyorsan elaludtam és mit sem tudtam arról, hogy “Simi” némi fázással és az elalvással küzd.

Vasárnap

Vasárnap reggel kellemes, napütéses, madárcsicsergéses időre ébredtünk. Aludtam volna még, de el kellett kezdeni a napot, ha időben haza akarunk érni.

Jó hír, hogy a “Simi” végül végig tudta aludni az éjszakát, bár arról nem esett szó hogy aludna-e máskor is függőágyban.

A tegnapi tűz maradék hamuja már csak éppen langyos volt, így nem is kísérleteztem hogy azzal begyújtsam. Kicsit nehezebben éledt meg a tűz mint előző nap, de végül egy szikrával sikerült belobbantani.

Vízforralás zabpehelynek, teának, aztán addig nézegettem a maradék kolbászt, hogy megsütöttem.

• 

• 

A tervem az volt, hogy 10 óra körül tovább indulunk, de ezt hamar elengedtük.

• 

• 

• 

• 

• 

Kényelmes reggelizés után a tüzet biztonságosan eloltottuk, kényelmes összepakolás, táborbontás, majd a Gál rét magas páratartalmú de csodás vegetációját megtekintve elindultunk.
A célállomás Királyrét.

A párhuzamosok a végtelenben találkoznak

500 méter után belebotlottunk az éppen zajló terepfutó versenybe, és pont ebben a pillanatban fordult ki az útra egy régi ismerős is Rita, a kutyájával.
Örömmel konstatáltuk az ennyi idősen már közhelyessé válós felismerést, miszerint “kicsi a világ”. Megbeszéltük kivel mi történt a jól eltelt időben, és nem mellesleg a tegnap begyűjtött szalagot visszaszolgáltattam.

Miközben beszélgettünk, elfutott mellettünk egy igen sportos hölgy.
Kb 2 pillanatig figyeltem rá és annyi marad meg benyomásként bennem, hogy látszik nem ma kezdte.

Ekkor még értelemszerűen nem tudtam, de majd pár nappal később felismerem egy fotón és olvasni fogom, hogy a szüleim falujából származik, és nem mellesleg megnyerte a versenyt.

Milyen esélye van annak, hogy egy ilyen eseménysor pont abban a rövid időszeletben történik?

• Ha például a tervezett időben indulunk el, kb két órával elkerüljük egymást mind az ismerősömmel, mind az akkor még ismeretlen falumbélivel.
  De nem, mi a kényelmes reggeli készülődésünk végén teljesen véletlenszerűen indultunk el úgy, hogy éppen akkor fussunk össze egy útkereszteződésben egy erdő közepén.
• Ha nem pont akkor fut el mellettünk a hölgy, akkor pár nappal később fel sem tűnt volna a képe a cikkek között amiket böngésztem.
• A szalag csak így kerülhetett vissza a helyére.
  Ha nem találkozunk Ritával, eszembe sem jut hogy elraktam és szinte biztosan kidobom valahol.
• Hát nem igazam van? De! Három!
• Na ugye, négy!

Rövid ideig még csevegtünk, majd elköszöntünk. Egy szakaszon még közös szakaszon haladtunk a versenyzőkkel, majd újra csak miénk volt az erdő.

Végigbeszélgetjük a sífutó utat, elég jó tempóban haladunk tovább.

De most komolyan! Milyen furcsa már hogy így összeérnek a szálak nem?

Fel sem tűnt és már a Fultán keresztnél voltunk.
Megpihentettük a lábainkat, vállainkat miközben csemegéztünk kicsit.

Térerő keresés, újra kapcsolat az otthoniakkal, hátralévő út, busz, vonatok számítgatása.

Pár kisebb társaság haladt át a réten mellettünk és megállapítottuk, hogy az erdő se falu már, nem köszön mindenki mindenkinek, “beeeeezzeg réééééégen minden jobb volt”.

A szokásos tűzrakó tisztítás, banánhéj, PET palack összeszedés után uccu neki a jelzésen.

• 

• 

A Saj-kút-bérc után, még a Cseresnyés-völgy előtt van egy rejtett szépség. Az útról letérve a fák között egy kicsit kopárabb domboldalra juthatunk, ahonnan pazar kilátás nyílik a Pilisre és Királyrét feletti Király hegyre is, aminek tetején már látható volt az épülő kilátót is .

• 

• 

Innen a jelzésen hamar beértünk Királyrétre.
Ez kicsit mindig csalódás, mert valahogy gyorsabban kiszakad az ember a természetből, bele a civilizációba, mint ahogy szeretné. Mert el kell érni a buszt, meg a vonatot, holnap meg munka, és a lelkünknek nehéz ezt követni.

A buszig még volt egy óránk, így kényelmesen elkortyoltunk egy búcsúsört, most már csak úgy mezítláb.

Szummázat

E a két nap is sok élménnyel, tanulsággal szolgált, jó társaságom is volt hozzá.

Ezt a projektálás dolgot többször fogom alkalmazni, ki tudja, még a végén tényleg görbül az a kanál.

Ételből majdnem a dupláját vittem annak amit végül megettem, ezzel legközelebb okosabban kell terveznem.
Ami elfogyott a két nap alatt (összesen kb 3.500 kCal):

• 230 g diákcsemege = 1000 kCal
• 6 db műzliszelet = 480 kCal
• 1 db Tejkaramella (50g) = 200 kcal
• 200 g Kolbász = 600 kCal
• 2 db sajtos stangli = 400 kCal
• 1 doboz sör = 215 kCal
• 120g zabpehely+1banán+ 1marék mazsola = 420+100+50=570 kCal

Esőkabát helyett egy könnyebb poncsót kell beszereznem, és legközelebb szigorúbban kell szelektálnom a nélkülözhetetlen dolgok között. Ha most is okosan sakkozok, kb 1-2kg-t meg tudtam volna spórolni.

És a fő tanulság, az időjóslatok pontatlanok, ne hagyd magad elijeszteni.