Menü Bezárás

Játszótéri mesék – Az ismert logika határán

A helyszín a játszótér, egyik pad a sok közül. Kb 20 ember elférne rajta de perpillanat senki és semmi nincs ott, csak a táskám.

Egy nagymama kijön a homokozóból, miután unoka szépen játszik, majd megcélozza A padot. A padot, ahol még mindig csak a táskám van.

Leül, konkrétan a táskám mellé, zéró távolságra. Ennél közelebb csak akkor lehetne, ha ráülne.

Nem akarok bunkó lenni, fél szemmel figyelem mi sül ki ebből. A feleségem szerint mindig nehéz ugyan a táskám, de szerintem nem annyira, hogy jelentős tömegvonzást gyakorolna a nénire, és a néni sem tűnik sokkal sűrűbbnek az átlagnál.

Kicsivel később megjön Papa is, megáll a padnál a Mama előtt. Nézelődik, hova is üljön.

Ha nem is végtelen, de mondjuk 20 mínusz táska mínusz Mama egyenlő 18 hely van még a padon. Sajátos logikával feltételezem, hogy a Mama, mint bázis fontos a fennmaradó lehetőségek szűkítéseben, így számomra az egyenlet megoldása az a Mama melletti szabad hely, ahová a Papa térfogata kényelmesen illeszthető.

Értem én, hogy nem tudhatok mindent, és a téridő is mindig göröbül, de sosem jövök rá miért az lett emberünk megoldása, hogy az optimális hely a táskám és a Mama között van!

A Papa rövid fogaskerék csikorgatás után arrébb tolja a táskámat úgy, hogy leülve még picit rá is lóg.

A csődöt mondott logikai képességem által kissé lefagyva kihúzom emberünk alól a batyumat:
– Elnézést, rossz helyre raktam a táskámat?
A válasz egy kurta fejrázás, némi kézlegyintéssel fűszerezve.

Azóta is próbál újraindulni az agyam.

Posted in Hétköznapi történetek

Related Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük